ahogy a lusta akvarell felmázolja
felkel a nap, az olajfák dalolnak
este az álmomban két szemed vár
és tehetetlenül nézem, ahogy
elnyel téged a mandulaízű olasz nyár
mert tudhatom, hogy létezel
hogy ugyanazt az eget látjuk
hogy élsz, jól vagy és lélegzel
és messze vagy, de boldog vagyok
mert engedted, hogy nézzelek
míg megszerettem az apró mozdulataid
és fájt, de elengedtelek
távolodsz, ahogy fut az autópálya
alattam, te értenéd
a haldokló cicadák éneke
fon körém halk éji zenét
visszatérek talán, mint letört
szárny vagy csepp a tengerben
és boldogan figyellek addig
míg szét nem hullok a kezedben
és fejbe vág majd, mikor minden
dalban találok belőled egy darabot
de úgy, ahogy te tanítottad -
élni akarok.
2o14. aug. 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése