(vágy)

és mégis ott lapulsz minden
szemrebbenésnyi kísértésben
te vagy a busz, ami felé lépek,
pedig nem is tudom, merre megy.
te vagy a láthatár, ahol szívesebben lennék
amit mutattam, a viharkék, tudod.
te vagy júliusban a napraforgóföld árnya, meg a víz is.
te vagy a naponta rám törő exisztenciális krízis.
te vagy a bőr alatti bizsergés péntek este
meg a csipet só a másnapi húslevesbe.
te vagy a feles, amit már nem kellett volna,
te vagy az összes "ez volt az utolsó, ígérem".
te vagy a cigi, amit végül mégsem kunyeráltam el.
te vagy a minnél messzebb innen,
a szabaduljak már ki.
te vagy a viszketés a tarkón,
hogy lehetnék még bárki.
te vagy a kedvesem, aki még sosem aludt velem
a legrosszabb pillanatban lemerülő elem
te vagy az elindulás és hazatérés
te vagy a láng, a lázadás, a lépés,
otthonról késés, mikor érzem, hogy élek.
mint halnak jégen a lékek,
te vagy a levegő a fulladás előtti percben.
te vagy az úttest, amire mégsem fekszem.
te vagy a közös házunk, ahogy hazajönnél hozzám,
és amíg a kakaódat főzném, a percek.
te vagy a pirítós, ami a tepsiben serceg.
a vasárnap délelőtt, ágyban töltve,
a maradj még öt percet,
a maradj velem
a maradj
meg a siess haza is.
és te vagy te,
meg ami nincs meg bennem, az is.
és mégis.