Opus, 57-es lapszám

Riport...

...a fiatal költők lehetőségeiről Felvidéken, az alkotásról és még sokmindenről:

https://ma7.sk/kultura/hogyan-robbanhat-be-ma-egy-kezdo-szerzo-a-felvideki-magyar-irodalomba?fbclid=IwAR3gzbio_WqoOCfPE7pkiU-hj5dtf6cLtOS9EqKBCbUF86ApjkCX4PK2Ppo

XX. Fiatal Írók Tábora Várhosszúréten

Múlt héten, augusztus 8-12. között rendkívül nagy lehetőségben volt részem: ott lehettem a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által szervezett táborban, amely a Pegazus pályázathoz kapcsolódik.

A pályázatról annyit kell tudni, hogy jeligés, a pályaművek beküldése előtt pedig egy mentor nyújt segítséget azok átdolgozásában, „feljavításában”, hogy a zsűri elé a lehető legszínvonalasabb művek kerüljenek, majd a leadás előtt ír egy pársoros értékelést, ajánlást a zsűri számára. Az én mentorom Z. Németh István volt, és már e-mailben is nagyon érdekes és tanulságos volt vele együtt dolgozni.

Indulás előtt - sosem láttam még a verseimet ennyi példányban :D

A tábor Várhosszúréten került megrendezésre egy családias panzióban, rögtön a domb tövében (már csak ezért is megérte volna a három és fél órás út), saját kis Krasznahorkára néző kilátóval, néha ott olvastuk fel egymásnak a szövegeinket. Amikor szerdán megérkeztem, a legtöbben már ott voltak, a tábor előtt ugyanis volt egy Text-túrának nevezett, kétnapos mentorprogram, így kicsit féltem, sikerülni fog-e beilleszkednem, de mindenki hihetetlenül kedves és befogadó volt. Összesen nyolcan voltunk mi, mentoráltak, két mentor – István és Hizsnyai Zoltán, a tábor védnökei közül Grendel Lajos, a tábort pedig Nagy Erika, a SZMÍT titkára vezette.

A szállásunk - Jozefína panzió

...és a kilátóból nézve. A háttérben Krasznahorka vára.

Az első nap az ismerkedésé volt, hivatalosan is megnyitottuk a tábort. Vacsora után a panzió kertjében lazultunk – el sem tudom mondani, mekkora élmény és megtiszteltetés egy asztalnál sörözni a szlovákiai magyar irodalom nagyjaival, hallgatni a sziporkázó szóvicceiket és  sztorijaikat!

Tábormegnyitó, bemutatkozás

Csütörtökön, reggeli után műhelymunkával kezdtük a napot, kis csoportokban, ki-ki a maga mentorával. Istvánnal hárman voltunk, Detti, a szobatársam, Kata, egy tehetséges prózaíró hölgy és jómagam. Saját szövegeinket olvassuk fel a műhelymunkákon, majd a mentor és a többiek javaslatainak segítségével feljavítjuk, megvitatjuk azokat, hogy a lehető legszínvonalasabbak legyenek – éppen ez a jó benne, hogy mindenki hozzászólhat, így végre más szemszögéből is „láthattam” a verseimet, s hogy mi az bennük, ami úgy sántít, hogy nekem fel sem tűnik.

Mentorunkkal - Z. Németh Istvánnal, Detti és én

Délután egy beszélgetést hallgathattunk meg a drámairodalomról. Soóky Gaál László, Hizsnyan Géza, Forgács Miklós és Varga Emese, a komáromi Jókai színház dramaturgja beszélgettek, utána pedig Soóky László egyik monodrámáját néztük meg Egy disznótor pontos leírása címmel, Lajos András színész előadásában. Vidékiként ismerősek voltak a darabban felbukkanó jellemek, szokások, falusi történetek, úgyhogy nekem különösen nagy élmény volt – Dunaszerdahelyen október 3-án játsszák majd, én nagyon szeretném ismét megnézni! J

Előadás a drámairodalomról

Egy disznótor pontos leírása

Pénteken is belevetettük magunkat a műhelymunkába, változatlanul baráti légkörben „veséztük ki” egymás írásait. (Jó volt látni, hogy a műhelymunkák, vagy csak vacsoraasztal melletti beszélgetések hatására mennyien megihletődtek – sorban születtek a jobbnál jobb ötletek, némelyikből a nap végére pedig kész vers vagy novella lett.) Sajnos a legtöbben a csatlakozások miatt ma hazamentek, így a hétvégére négyen maradtunk mi, táborozók.

Ebéd előtt Barak László (aki Én nem menni lakni külföld című kötetéért idén Madách-díjat kapott) és szerkesztője, Vida Gergely beszélgetését hallgattuk meg, sőt, a költő azzal is megtisztelt minket, hogy felolvasott nekünk verseiből. A kötet nagyon felkeltette az érdeklődésemet, biztosan beszerzem majd!

Barak László felolvas

A délutánt Plonicky Tamás előadásával kezdtük, aki a a szlovákiai magyar diákok olvasási tendenciáit vizsgálta. Mivel magam is irodalomtanári pályára készülök, különösen sokat adott nekem ez az előadás - így már van valamiféle elképzelésem, mire kell majd a klasszikusok mellett hangsúlyt fektetnem, ha majd „odajutok”, milyen kortárs művekkel próbálhatjuk majd megszerettetni a különböző korosztályú diákokkal az olvasást. (Az is nagyon tetszett, hogy az előadások a végére szinte mindig közvetlen, őszinte beszélgetésbe váltottak át, ahol mindenki véleménye teret kapott.)

Előadáson - Kata, Hizsnyai Zoltán, Detti, jómagam és Benji

Már-már el is felejtettük, mi az, amiért olyan kíváncsian jöttünk a táborba – elérkeztünk a Pegazus Alkotópályázat kiértékeléséig. A pályamunkák véleményezése is jeligésen folyt.  Először a védnöki különdíjak kerültek kiosztásra, értékelésüket is meghallgathattuk. Vers kategóriában Tőzsér Árpád Mellár Dávidnak ítélte a különdíjat, próza kategóriában Grendel Lajos pedig Plonicky Tamásnak. Ezután minden zsűritag – N. Tóth Anikó, Németh Zoltán és Mizser Attila – értékelését meghallgathattuk, általánosan a pályázati anyagokról, de Németh Zoltán minden jeligéhez írt egy rövidke megjegyzést, így mindannyian kaphattunk visszajelzést.

Díjkiosztón - balról Grendel Lajos, jobbról
Plonicky Tamás, mögöttünk pedig István

A díjazott írásokat Havasi Péter és Urbán Csongor olvasták fel.  Első díj egyik kategóriában sem került kiosztásra. Vers kategóriában a második helyezés Jung Istváné, a harmadik Mellár Dávidé lett, próza kategóriában második helyezést Plonicky Tamás, harmadikat pedig Tóth Lilith Viktória ért el. Én pedig mentori különdíjat kaptam Z. Németh Istvántól, aminek rettenetesen örültem! J

Havasi Péter...

...és Urbán Csongor felolvas

Mentori különdíj ☺

A jó társaságnak hála mindig „holnap” mentünk aludni. Szerettem a táborozókkal lenni, egymás szövegeit (fel)olvasni és megbeszélni a kilátóban, együtt írni valamit öt perc alatt három megadott szóra... Dettivel biztos, hogy sokszor találkozunk még Text-túrákon, táborban, Benjivel – ha szabad ilyen közhelyesen fogalmaznom – azt hiszem, életre szóló barátságot kötöttünk. Az írók, költők között ücsörögni pedig hatalmas élmény volt, egyre csak erősödött bennem az érzés: egyszer én is közéjük szeretnék tartozni.

Panoráma a kilátóból...

...és a panziónk napnyugta után

Szombatra frissítően lehűlt a levegő. Délelőtt Hizsnyai Zoltán mutatta be az Opus folyóirat online változatát - http://opus-folyoirat.sk/-, mesélt a különböző rovatokról, valamint arról, mit terveznek még ezen az online felületen megvalósítani. Érdemes figyelni a folyóiratot, az OPUSszum rovatban hetente jelennek meg friss tárcák, kisprózák.

Az Opus-online bemutatása

Később a betléri kastélyba látogattunk el (nekem már maga az autóút is élmény volt, hiszen sosem jártam még ezen a varázslatos, dimbes-dombos vidéken), aztán mi, hárman a táborozók közül Rozsnyó főterét barangoltuk be Hizsnyai Zoltán rendhagyó idegenvezetésével. Az utolsó estén még beszélgettünk egy jót, írásokat cseréltünk...

A betléri kastély könyvtára - itt biztosan nem utankoznék :D

Vasárnap utaztunk haza. Az már biztos, hogy az első – de semmiképpen sem utolsó – SZMIT-táborom örök élmény marad, remélem, az őszi Text-túrán is ott tudok majd lenni. J

Ennyi olvasnivalóval gazdagodtam.

A táborról a képeket Nagy Erika készítette. További képeket a SZMÍT facebook oldalán találhattok.

A SZMÍT bejegyzése a táborról, díjátadóról: http://www.szmit.sk/modules.php?name=News&file=article&sid=1952

Két színpaletta: második

Kicsapta az összes ablakot a huzat,

fölénk dübörgött a tengersötét felhő,

rohantam becsukni, arcomon égett

a sok odasercent szalonnazsírszeplő.

Fél óra múlva jössz, meztelen nyakadra

zuhégallér zúdul, a hagyma sem üveges,

a medencetakarót a szél lesodorta,

matrózkék csíkos kötényem elrepedt,

a lazacszínre pörkölődött krill-félholdak

a serpenyő aljára ragadtak mind,

felforr a spenótos-tejfölös mártás,

remegnek a falak, úgy mennydörög kint,

már indulsz, azt írtad, nyolc óra öt perc,

azt hiszem, nem lesz addig vacsora,

futni fogsz, azt írtad, hogy ne ázz meg nagyon,

a fazékból megszökik a spagettitészta,

éppen most csöngetsz be, elnyomja a dörgés,

rohantam kinyitni, leég a sok kisrák,

mezítlábmosollyal villámfényutcaajtót –

rohanj még egy kicsit, rohanj haza hozzánk.

Két színpaletta: első

Vacsorával vártalak és nem jöttél,

nyakamon maradt az összes odaégett,

kenyérbundás virsli,

hátam mögött hallgatott az üres,

narancsszínre pirult falú ház.

Július volt, negyedórás késésnek induló,

sohavisszanemtérős alkony

(lassan elpárolgott róluk az avas,

olajos ropogás),

tizenkilenc húsz, mutatta az óra

és álltam a tornácon, semmi szél,

még meleg volt, a nap magasan,

fulladó legyek a medence vizén,

a behűtött borról lassan leolvadt

utolsó izzadságcseppe is,

nézett a macska, kap-e belőlük

(ha nem jön, úgyis a tied lesz mind),

majd ha telik az élet, arcomon ráncok,

pisimeleg borral lepattogzott prézli,

és várlak, várlak háziasszonyszoknyában

egy örök tornácon, kezemben évtizedente

megremeg a nyolc darab, üvegtálba pakolt,

kormos kenyérbundájú virsli.

Amire már az elején figyelmeztetnem kellett volna téged

Tudom,

szeretni engem kiábrándító, mint

bulvárlapot látni egy galéria teremőrének kezében,

és

szeretni engem hálátlan feladat, mint

egy halott költő legjobb versét kiválasztani.

de ha elhagysz, mi marad nekem?

csak a szavak, ezek az üresen visszhangzó kitinpáncélok,

amiket többé meg sem tölthetek veled,

 csak a diólevél-erezetté fonnyadt ujjaim között

 savba mártott rovarként kapálózó verslábak.

de ha elhagysz, mi marad nekem?

csak a szavak, ezek a halálukban is mélyzölden fénylő,

bűzlő rózsabogarak.

Miért ne hagyd inni a társfüggőt?

Fél négy.

Túl korán van ahhoz, hogy utoljára lássuk egymást.

Túl korán van ahhoz, hogy utoljára lassúzzunk egyet

a hatvanhetes út térről ideszűrődő dallamára az utcaajtónk előtt.

De azért csináljunk pár képet. Legyen mit előhívatni,

ha esetleg mégis együtt maradnánk.