Vacsorával vártalak és nem jöttél,
nyakamon maradt az összes odaégett,
kenyérbundás virsli,
hátam mögött hallgatott az üres,
narancsszínre pirult falú ház.
Július volt, negyedórás késésnek induló,
sohavisszanemtérős alkony
(lassan elpárolgott róluk az avas,
olajos ropogás),
tizenkilenc húsz, mutatta az óra
és álltam a tornácon, semmi szél,
még meleg volt, a nap magasan,
fulladó legyek a medence vizén,
a behűtött borról lassan leolvadt
utolsó izzadságcseppe is,
nézett a macska, kap-e belőlük
(ha nem jön, úgyis a tied lesz mind),
majd ha telik az élet, arcomon ráncok,
pisimeleg borral lepattogzott prézli,
és várlak, várlak háziasszonyszoknyában
egy örök tornácon, kezemben évtizedente
megremeg a nyolc darab, üvegtálba pakolt,
kormos kenyérbundájú virsli.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése