Kicsapta az összes ablakot a huzat,
fölénk dübörgött a tengersötét felhő,
rohantam becsukni, arcomon égett
a sok odasercent szalonnazsírszeplő.
Fél óra múlva jössz, meztelen nyakadra
zuhégallér zúdul, a hagyma sem üveges,
a medencetakarót a szél lesodorta,
matrózkék csíkos kötényem elrepedt,
a lazacszínre pörkölődött krill-félholdak
a serpenyő aljára ragadtak mind,
felforr a spenótos-tejfölös mártás,
remegnek a falak, úgy mennydörög kint,
már indulsz, azt írtad, nyolc óra öt perc,
azt hiszem, nem lesz addig vacsora,
futni fogsz, azt írtad, hogy ne ázz meg nagyon,
a fazékból megszökik a spagettitészta,
éppen most csöngetsz be, elnyomja a dörgés,
rohantam kinyitni, leég a sok kisrák,
mezítlábmosollyal villámfényutcaajtót –
rohanj még egy kicsit, rohanj haza hozzánk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése