Egyszerű vers

mert olyan vagy nekem,

mint júliusi éjszakákon az ég bársony-ébenkékje,

vagy mint mikor alatta fekszünk,

elhagyott utak megőrzött melege.

mint őznek a remény, ki még

messzi, kiszáradt kanális felé sietne.

mint a vadászház, amivel

azt játszottuk, hogy a miénk.

hamis otthon. márványból délibáb.

napról napra, csókról csókra élek.

és fáj. szüntelenül, tompán,

egyre fáj szeretnem téged.

sajogva köt hozzád minden egyes búcsú.

sajog, hogy múlandó földi pitypang-léted,

hogy egyszer majd nem lesz több csillagnézős este.

maradj még. tisztító vagy, mint golyó a fejbe,

de mulandó, mint rozéíz ajkadon.

mint pille a virágot, visszacsókolom.

mert az ember mindig valami hatalmasat akar írni,

s átélni valami nagyot, magasztosat.

pedig nincsen annál hatalmasabb,

mint mikor pár tincsed ujjaim közt pihen,

 ha rám bízod álmod.

s ha arra kérlek, vigyél haza,

egyedül két karodra vágyok.

s ha pitypang-léted egyszer elnehezül hátadon:

ha fáradt vagy, rajtam pihenj.

ha szomjas vagy, tőlem kérj vizet

s ha nem lelek, véremet adom.

Havas utakon

mint ahogy a táj a beteg emberek hosszú álmával szunnyad

szeretem, szeretem várni alvó mosolyodat

mint reggel a bágyadt fény szór vörös szikrákat

szeretem, szeretem a széltől cserepes szádat

mint ahogy a cinke zárt rügyet csipeget

szeretem, szeretem dércsípte füledet

mint ahogy zúzmara lep rég halott rózsákat

szeretem, szeretem fagymarta orcádat

ahogyan a lázas hányódik álmában

kereslek minden szent, nyugtalan órában

olyan, mint a hártyás jég, ha végigreped:

szeretem, áldom száraz kézfejedet

ahogy az esti havas táj elnyel minden hangot

kívánlak, mint vadnyúl hó alatti vackot

mint ahogy a munkást kalácsillat várja

szeretlek mint hazatérést fagyból meleg házba

ahogy a sötétség minden elmét megbont

szeretlek mint megtört, ünnep-hagyott otthont

s mint ahogy őrizzük mi nekünk egymásból maradt

szeretlek, szeretlek a beteg emberek forró paplanja alatt.

Keserű szüret

készülő bortól ragacsos kezem közé
fognám az arcod -
úgy csókolj, mintha minden azon múlna,
mintha nem lenne minden búcsú egyre nehezebb -
szeretlek, ahogyan csak egy várost szeretni lehet
ahogy sóvárogni az éjszakai fényekért
túlélni egy pizsamába ragadt illatért
szeretlek ahogy hideg sört a nyári napon
a percet, mikor a nyarat visszakapom
mint szőlő a napot nem félek
átvenni minden emléket
a fővárost és közös ágyat
bort pálinkát forró sátrat
az ürességet az otthonban
igaz otthont a karodban
készülő bortól ragacsos délutánt
mellkast feszítő szent hiányt
az enyémre találó ujjbegyeket
sok első csókot és Gellérthegyet -
úgy csókolj, mintha minden azon múlna
félek, nem tudom, mikor lesz nyár újra