Egyszerű vers

mert olyan vagy nekem,

mint júliusi éjszakákon az ég bársony-ébenkékje,

vagy mint mikor alatta fekszünk,

elhagyott utak megőrzött melege.

mint őznek a remény, ki még

messzi, kiszáradt kanális felé sietne.

mint a vadászház, amivel

azt játszottuk, hogy a miénk.

hamis otthon. márványból délibáb.

napról napra, csókról csókra élek.

és fáj. szüntelenül, tompán,

egyre fáj szeretnem téged.

sajogva köt hozzád minden egyes búcsú.

sajog, hogy múlandó földi pitypang-léted,

hogy egyszer majd nem lesz több csillagnézős este.

maradj még. tisztító vagy, mint golyó a fejbe,

de mulandó, mint rozéíz ajkadon.

mint pille a virágot, visszacsókolom.

mert az ember mindig valami hatalmasat akar írni,

s átélni valami nagyot, magasztosat.

pedig nincsen annál hatalmasabb,

mint mikor pár tincsed ujjaim közt pihen,

 ha rám bízod álmod.

s ha arra kérlek, vigyél haza,

egyedül két karodra vágyok.

s ha pitypang-léted egyszer elnehezül hátadon:

ha fáradt vagy, rajtam pihenj.

ha szomjas vagy, tőlem kérj vizet

s ha nem lelek, véremet adom.