mint ahogy a táj
a beteg emberek hosszú álmával szunnyad
szeretem, szeretem várni alvó
mosolyodat
mint reggel a bágyadt
fény szór vörös szikrákat
szeretem, szeretem
a széltől cserepes szádat
mint ahogy a cinke zárt
rügyet csipeget
szeretem, szeretem dércsípte
füledet
mint ahogy zúzmara lep rég
halott rózsákat
szeretem, szeretem fagymarta
orcádat
ahogyan a lázas hányódik
álmában
kereslek minden szent,
nyugtalan órában
olyan, mint a hártyás
jég, ha végigreped:
szeretem, áldom száraz
kézfejedet
ahogy az esti havas táj
elnyel minden hangot
kívánlak, mint vadnyúl hó
alatti vackot
mint ahogy a munkást
kalácsillat várja
szeretlek mint hazatérést
fagyból meleg házba
ahogy a sötétség minden
elmét megbont
szeretlek mint megtört,
ünnep-hagyott otthont
s mint ahogy őrizzük mi
nekünk egymásból maradt
szeretlek, szeretlek
a beteg emberek forró paplanja alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése