Két színpaletta: második

Kicsapta az összes ablakot a huzat,

fölénk dübörgött a tengersötét felhő,

rohantam becsukni, arcomon égett

a sok odasercent szalonnazsírszeplő.

Fél óra múlva jössz, meztelen nyakadra

zuhégallér zúdul, a hagyma sem üveges,

a medencetakarót a szél lesodorta,

matrózkék csíkos kötényem elrepedt,

a lazacszínre pörkölődött krill-félholdak

a serpenyő aljára ragadtak mind,

felforr a spenótos-tejfölös mártás,

remegnek a falak, úgy mennydörög kint,

már indulsz, azt írtad, nyolc óra öt perc,

azt hiszem, nem lesz addig vacsora,

futni fogsz, azt írtad, hogy ne ázz meg nagyon,

a fazékból megszökik a spagettitészta,

éppen most csöngetsz be, elnyomja a dörgés,

rohantam kinyitni, leég a sok kisrák,

mezítlábmosollyal villámfényutcaajtót –

rohanj még egy kicsit, rohanj haza hozzánk.

Két színpaletta: első

Vacsorával vártalak és nem jöttél,

nyakamon maradt az összes odaégett,

kenyérbundás virsli,

hátam mögött hallgatott az üres,

narancsszínre pirult falú ház.

Július volt, negyedórás késésnek induló,

sohavisszanemtérős alkony

(lassan elpárolgott róluk az avas,

olajos ropogás),

tizenkilenc húsz, mutatta az óra

és álltam a tornácon, semmi szél,

még meleg volt, a nap magasan,

fulladó legyek a medence vizén,

a behűtött borról lassan leolvadt

utolsó izzadságcseppe is,

nézett a macska, kap-e belőlük

(ha nem jön, úgyis a tied lesz mind),

majd ha telik az élet, arcomon ráncok,

pisimeleg borral lepattogzott prézli,

és várlak, várlak háziasszonyszoknyában

egy örök tornácon, kezemben évtizedente

megremeg a nyolc darab, üvegtálba pakolt,

kormos kenyérbundájú virsli.

Amire már az elején figyelmeztetnem kellett volna téged

Tudom,

szeretni engem kiábrándító, mint

bulvárlapot látni egy galéria teremőrének kezében,

és

szeretni engem hálátlan feladat, mint

egy halott költő legjobb versét kiválasztani.

de ha elhagysz, mi marad nekem?

csak a szavak, ezek az üresen visszhangzó kitinpáncélok,

amiket többé meg sem tölthetek veled,

 csak a diólevél-erezetté fonnyadt ujjaim között

 savba mártott rovarként kapálózó verslábak.

de ha elhagysz, mi marad nekem?

csak a szavak, ezek a halálukban is mélyzölden fénylő,

bűzlő rózsabogarak.

Miért ne hagyd inni a társfüggőt?

Fél négy.

Túl korán van ahhoz, hogy utoljára lássuk egymást.

Túl korán van ahhoz, hogy utoljára lassúzzunk egyet

a hatvanhetes út térről ideszűrődő dallamára az utcaajtónk előtt.

De azért csináljunk pár képet. Legyen mit előhívatni,

ha esetleg mégis együtt maradnánk.

Arról, hogy milyen jótékony lehet a nyelvi korlát a gyerekkor lépcsőházában

tíz éves lehettem, ő kicsivel több talán,

a fenyőágak árnyékai bekalimpáltak

a rácsos ablakon.

én elestem biciklivel, ő fogócskázott,

ráesett az üvegajtóra, vissza kellett varrni a bordáit.

magyar volt. egész este beszélgettünk

(kialudtuk magunkat az operációk alatt délután),

csak egyetlen szavát nem értettem:

mikor azt mesélte, hogy a nagyanyja azt mondta

neki, éjjel nem szabad kinézni

a kórház ablakán, mert jönnek a mŕtvolák.

nem értettem, csak a szóból áradó feszültséget.

mit mondtál? hát a mŕtvolák,

nagymama mondta, nem szabad kinézni,

ismételte, aztán elaludt.

lassan tíz év telt el azóta.

ma is rohanok a villanykapcsolótól az ágyamig.

ma is alakokat látok megébredve,

ma sem tudom, mennyire legyek hálás,

amiért akkor nem értettem,

hogy a lány holttestekről beszél.

Kétsoros

Oximoron lesz-e, ha azt mondom,

a mentális betegség szívügyem?

Arany 200 novellapályázat

Még tavaly tavasszal jelentkeztem egy novellapályázatra, ahol a feladat Arany-balladák "újragondolása" volt. A pályázatra 51 novella érkezett, ezekből választotta ki a zsűri a 9 legjobbat - köztük az enyémet.
Ebből a kilenc novellából készítettek most egy (ingyenesen letölthető, elektronikus) antológiát, az én novellám, ami a Tengeri-hántás átirata, a 17. oldalon kezdődik.

Az antológia a pályázatot meghirdető Próza Nostra oldalán tölthető le, ennek a cikknek az alján:


http://www.prozanostra.com/iras/arany-200-balladaremix-ingyenesen-letoltheto-antologia



Jó olvasgatást kívánok!