Hasonlatok

Mint a katonák, kiket nem vár haza senki,

úgy szeretlek már, akár ők a háborút –

messziről, megbabonázva csodálom a véres csontdarálót,

ami vagy, édes frontvonalam –

vagy inkább ahogy szeretik ők

ez őrült forgatag közepén álló hűvös,

biztos márványoszlopot, a halált.

és oly égbekiáltón, keservesen szomjazlak,

mint baka a békét, kit kedvese hazavár.

Mint az iszákosok, kiknek az égető,

gyilkos hetven fokon kívül

nincs más fekhelyük s szerelmük,

úgy kérlek én, akár ők az alkoholt,

mert hiába ölsz, te részegítesz

s a létezésem édesre te marod –

mint a függők, kiknek egyetlen

szabadságuk az önkívület,

úgy szeretlek már, akár ők a szert,

mert minden szinapszisomban

sajog, hogy nem vagy itt.

S hogy a hajnal már sosem int,

félve alszom el minden este.

Szeretlek, mint önpusztítást az,

kinek élnie kéne.

Szeretlek, mint szerelmünkben a halált,

mely lépten-nyomon ott van velünk –

vitákban halunk és újjászületünk,

szeretlek, akár egyensúlyozni a szélén,

hallani, hogy nem hagysz el a végén

és szeretlek, mint hinni a hazugságnak.

mint jövőképeket, mik sosem várnak,

szeretlek, ahogy szeretni szeretlek téged,

s szeretem, hogy te leszel majd a halálom.

mint hedonista heroinfüggő

a sikátor homályba merülő sarkát –

úgy őrizlek, mintha nem lenne más otthonom.